grafológus szakértő, OKJ-s vizsgaelnök,
írásszakértő – pedagógus, tankönyvszakértő
8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 37.
Telefon: 06/30-9363-294 ; Fax: 06/92-312-913
Szolgáltatásaimról
részletesen itt olvashat
GRAFO-NOVA KFT OKJ-s
grafológus képzés indul
Köszönöm, hogy felkereste. Engedje meg, hogy röviden bemutatkozzam.
A
grafológiát egy nagyon érdekes és különleges tudományterületnek tartom. Sokáig
csak kíváncsi érdeklődőként foglalkoztam én is a témával, majd az állami
képesítést adó OKJ-s grafológus szakasszisztens tanfolyam elvégzése után
beiratkoztam az okleveles grafológusi képzésre az Országos Írásszakértő Intézet
Kft. szervezésében induló képzésre és ezzel párhuzamosan, szintén ennél az
iskolánál az írásszakértői képzésre. Szakdolgozataimat „A tudattalan üzenete
szimbólumokon keresztül” és „Az aláírás átírásos hamisítása és annak
nehézségei” címmel írtam. Mind a két terület nagyon érdekes, mind a kettő a
kézírást vizsgálja, de teljesen más megközelítésben kutatva a papírra vetett
betűket. Annyira lekötött mind a két téma, hogy a tanulás mellett kedvenc
időtöltésemmé is vált, ma pedig már hivatásként foglalkozom e két
szakterülettel. A 2001-es tanév őszétől 2008 tavaszáig a fent nevezett intézménynél
szakoktatóként a grafológia tárgykörébe tartozó tudásomat adtam át
hallgatóimnak. Az emeletszintű szakmai vizsgákon hallgatóim közül többen
dicséretben részesültek. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző
Karán diplomamunkámat „Személyiségtulajdonságok vizsgálata” címmel írtam,
melyben a kreativitás megjelenését vizsgáltam a kézírásban, és a kapott
eredményeket egy pszichológiai teszttel vetettem össze.
Jelenleg is szakterületemen dolgozom,
tanfolyamokat, előadásokat szervezek és tartok, grafológiai és írásszakértői
szakvéleményeket készítek. 2008-tól a Zala
Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakmai Vizsgabizottsági Tagi és Szakmai
Szakértői Névjegyzékének is a tagja vagyok. 2010-ben kineveztek grafológus
szakmai szakértővé, valamint grafológus OKJ-s vizsgákon a vizsgaelnökké.
2004. novemberében végre lehetősége nyílt az
okleveles grafológusoknak emelt szintű OKJ-s grafológusi vizsgát is tenni. Én
szintén vizsgáztam, „A tudattalan üzenete szimbólumokon keresztül”
szakdolgozatomat kiegészítve a 15/2004. (V.14.) OM rendelet alapján és kiváló
eredménnyel államilag elismert oklevelet kaptam tudásomért a Grafodidakt
Grafológusképző és Személyiségfejlesztő Központnál.
Írásszakértői kézírásvizsgálatokat és grafológiai személyiségképeket, eseti
írásszakértői szakvéleményeket készítettem és készítek folyamatosan;
előadásokat tartok a grafológia és írásszakértés iránt érdeklődők számára;
valamint folyamatosan publikálok a szakmai folyóiratokban, írásszakértés és
grafológia területén kutatómunkát végzek, továbbá ismeretterjesztő előadásokat
tartok, kisebb-nagyobb rendezvényeken, társas összejöveteleken grafológiai
interaktív elemzési munkámmal színesítem a programkínálatot.
Eddigi szakmai tevékenységem az OKJ-s grafológus szakasszisztensi
és OKJ-s emeltszintű grafológusi tanfolyamokon szakmai tantárgyak tanításán
kívül a teljesség igénye nélkül az elvégzett munkáimból ízelítőül álljon itt
néhány:
2010
februárjában Letenyén a Fáklya Művelődési Házban előadást tartottam a grafológiáról.
2009-ben
indult rovatom a Zalai Hírlapban, az olvasók beküldött kézírásának elemzését
végzem térítésmentesen.
2009 januárjában vetítte a Zalaegerszegi Televízió "Hadtörténeti emlékek" sorozat "Földre építek és az égben bízok" című filmet, melyben Morandini Tamás építész kézírásának elemzésére volt lehetőségem.
2009 február 12-én Tapolcán a
Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolában előadást tartottam
"Személyiségjegyek és grafológia" témakörben
2008-ban megjelent
„Személyiségtulajdonságok vizsgálata - A kreativitás megjelenése a kézírásban”
c. munkám (ISBN 978-963-06-4309-2)
2008. március 29.-én a Magyar Írástanulmányi Társaság
„GRAFO-ZALA”címmel tartott szakmai napján Kossuth Lajos és Deák Ferenc
kézírásának elemzésével ismertettem meg a résztvevőket.
Megjelent „A grafológia holisztikus megközelítése (Előadás-jegyzet)”
2007. decemberében (ISBN 978-963-06-3637-7)
2007. december 8-án a Mai Magyar Írásszakértők Tudományos Társaságánál
„Egy érdekes, több országot is érintő írásszakértői ügy bemutatása” címmel
előadást és gyakorlatvezetést tartottam.
Több alkalommal részt vettem
Nova községben megrendezett Göcseji Aratónapokon, ahol gyorselemzéseket
készítettem ingyenesen azoknak, akik életvezetési és pályaválasztási
kérdéseikkel kerestek fel; akik tanácsért jöttek, azoknak is segítségére
voltam. A tevékenységemet Nova Község Önkormányzata támogatta.
2007. november 25-én a Tiffany
Szalon szervezésében Zalaegerszege, a Hevesi Sándor Színházban megrendezésre
került Tiffany Esküvői Szakkiállításon vettem részt, mely rendezvényen
párkapcsolati gyorselemzéseket készítettem a jegyespároknak kézírásaik alapján.
2006. november 10.-én Szombathelyen a BDF Bolyai János Gyak. Ált. Isk.
és Gimnáziumban előadást tartottam „A dislexia és disgrafia jelei…” címmel.
2006. október 8.-án a Zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtárban „Mit rejt a kézírásunk?” címmel előadást
tartottam, ahol az érdeklődők ismert emberek jellemrajzába kaphattak
betekintést a grafológia tükrében. Verebes István és Ilyés Róbert színművészek kézírását
is elemeztem.
2006. július 15.-én a
Nagykutasi Falunapon grafológiai gyorselemzéseket készítettem ingyenesen a
saját személyiségükre kíváncsi érdeklődőknek, az Önkormányzat támogatásának
jóvoltából.
”Elméletek a bűnelkövetői személyiségről” címmel a Mai Magyar
Írásszakértők Tudományos Társaságánál (MAIRT) 2006. július 1-én Budapesten
előadást tartottam.
Támogatóként közreműködtem
grafológia témakörben az ÁNTSZ Zalaegerszegi-, Lenti Városi Intézete által
2006. május 27-28-án megszervezett „Egészségmajális
hétvége” című programján.
2006. május 5-én Budapesten a Grafológusok és Írásszakértők Országos
Szövetségénél előadást tartottam „A
dislexia és disgráfia jelei és ezek grafoterápiával történő javítási
lehetőségei”.
2006. április 13-án Zalaszentgyörgyön a Zalaegerszeg városkörnyéki
óvodáinak szakmai konferenciáján „A
gyermekrajzok elemzése” címmel előadást tartottam.
Részt vettem a Nyugat-Balatoni
Esküvői Kiállítás és Vásáron 2006. április 01-én és 02-án, ahol párkapcsolati
grafológiai gyorselemzéseket készítettem.
Az Országos Írásszakértő
Intézet Kft. honlapján a grafológus válaszol rovatba ingyenes szolgáltatást
végeztem, ahol a levélírók által feltett kérdésekre a válaszokat tőlem
olvashattak a kedves érdeklődők, (több, mint 60 különböző kérdésre adtam
választ kézírásvizsgálaton keresztül) .
A hallgatóim által írt
szakdolgozatok elkészítésénél konzulensként működtem és működök közre.
POTE Felnőttképzési és Emberi
Erőforrás Fejlesztési Kar (FEEK) 2006. március 16-án megtartott Karrier napon Pályaorientációs
grafológiai tanácsadást folytattam.
Megjelent „Grafológia
História és doktrína (nem csak vizsgára készülőknek)” című könyvem, melynek ára
2600,- Ft/db + postai utánvétel.
Személyesen találkozhat velem Zalaegerszegen, bejelentkezés a 06/30-9363-294
telefonszámon.
Régebben több éven keresztül a
Simon István Könyvesházban és a Keresztury Könyvesboltban kézírás és
gyermekrajz gyorselemzéssel, és tanácsadással vártam az érdeklődőket.
Cikkeim, tanulmányaim jelentek
meg a GrafoMagazinban, a Grafológia újságban, és a Nemzetközi Grafológiai
Szemlében, a www.grafomagazin.hu oldalon, az Országos Írásszakértő Intézet
honlapján és egy könyvben. (Felsorolás lentebb)
2005.-ben havonta egy-két
alkalommal a
2005. december 2-án a
Budapesten megrendezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás és Börzén a
Pécsi Tudományegyetem KÖSZI standján Grafológiai pályaorientációs tanácsadást
folytattam.
2005. november 19.-én a Pécsi
Tudományegyetem (POTE) által szervezett Felvételizők Napja 2005 Kiállításon
Pályaorientációs grafológiai tanácsadást végeztem.
2005. október elsején az
Eötvös József Általános Iskola által szervezett Családi Napon grafológiai
gyorselemzéseket készítettem.
2005. március 30-án Zalaegerszeg a Szív- és Érbeteg Egyesületnél „A
személyiség és az írás összefüggéseiről” tartottam előadást.
2002. június – július: a
Grafológiai Intézet államilag támogatott eredeti aláírás-azonosító kutatási
projekt munkatársa voltam.
A médiában több alkalommal is említettek és több riport is készült:
2008-ban készült "Hadtörténeti emlékek"c. sorozat "Földre építek, és az égben bízok" című film a Zalaegerszegi Televízióban (Morandi Tamás olasz származású építész német és olasz nyelven írt kézírásainak elemzése).
2008. május 15-én Zalaegerszegi TV „Nap mint nap”
műsorában interjú
2008. április 18-án a Muravidéki Magyar Rádió „Halló,
Magyarország, halló, Muravidék!” élő adásában beszélgettünk Völgyi Ferenc Úrral
a grafológiáról, írás-szakértésről, érdekességekről közel két órán át
2008.
április 09-én a Zalaegerszegi TV „Nap mint nap” műsorában interjú
2008.
március 31.-én Zalaegerszegi TV Híradójában rövid beszélgetés a MIT kihelyezett
üléséről
2008. február 05-én a
Zalaegerszegi TV „Nap mint nap” műsorában interjú
2006. május 4-én a Zalai Hírlapban megjelent 3/4 oldal terjedelemben a velem készült
riport, melyet Magyar Hajnalka újságíró készített, és a http://www.zalaihirlap.hu
oldalon is olvasható.
A Magyar Katolikus Rádió „Életre-való A pályaválasztás segítése
különböző életkorokban” című műsorában nyilatkoztam 2006. január 5-én.
Részt vettem több szakmai
konferencián: pl. a VI., VII. és VIII. Nemzetközi Grafológiai
Szabadegyetemeken, valamint a Grafológusok Országos Találkozóján és a
Pszicho-Pilis rendezvényein számos alkalommal.
Tagja vagyok több szakmai
szervezetnek. (Felsorolás lentebb)
Referenciák: személyes
elbeszélgetés során szívesen tájékoztatom.
Ha felkeltettem érdeklődését, várom megtisztelő megrendelését az alábbi
kérdéskörökben:
Amennyiben kíváncsi saját
személyiségére, gyermeke lelki világára, vagy tanácsot szeretne kérni
pályaválasztási, pályaalkalmassági vagy párkapcsolati kérdéseire, állok rendelkezésére
a grafológia tudományának segítségével történő személyiségképek elkészítésével.
Ha nem biztos egy kézírás vagy
aláírás eredetében, hamisításra gyanakszik; névtelen levelet kapott,
feltételezi, hogy ki írta, bizonyosságot szeretne vagy kíváncsi az író kilétét
jól gondolta-e, az írásszakértői tevékenységgel választ kaphat kérdéseire.
Cégeknek vezető kiválasztás,
hatékonyság vizsgálat, új munkatárs kiválasztásánál megfelelőségi vizsgálat,
team építési, munkatársi összeillőség vizsgálatok.
Egyéb, fentiekben fel nem
sorolt, a grafológia és az írásszakértés tárgykörébe tartozó kérdések
megválaszolása.
Tanácsadás
Pályaválasztási tanácsadás
Grafológiai gyorselemzés
Gyermekrajz elemzés
Előadások megtartása a
grafológia és írásszakértői kérdéskörében
Szupervízori teendők ellátása
OKJ-s grafológus vizsgára
felkészítés, szakdolgozati konzultáció, stb.
Gondolom felteszi magában a kérdést, hogy ez
mennyibe kerül majd Önnek vagy Cégének? Mindig az esettől függően változik a
szolgáltatások ára, figyelembe véve a szakértőkre vonatkozó hatályos
jogszabályban meghatározott szakértői díjakat is. Biztos egyszerűbb lenne, ha
konkrétan meghatároznám az árakat, de így Ön is jobban jár, mivel csak a
tényleges munkaórát, ráfordításokat számolom fel az egységárban. Kérésére a
személyre szabott árakról pontosan tájékoztatom. Úgy vélem, ha eme díjakat
alkalmazom, kedvezőbb áron tudom elvégezni Önnek a kézírás vizsgálatot,
személyiségkép készítést, írásszakértői munkát. Egy-két kivétel van ez alól is,
de csak akkor, ha szóban szeretné meghallgatni a véleményt, vagy ha előadónak
kérnek fel rendezvényre. Ilyenkor az óradíj természetesen magasabb és
megegyezés tárgya. A további kivétel, amikor rendezvényeken gyorselemzések
készítését végzem, itt az óradíj megállapodás részét képezi.
Az árakból kedvezményt adok, ha egyszerre több
kézírás elemzését kéri, vagy hosszú távú szerződést kötünk.
Várom érdeklődő kérdéseit / kérdéseiket a novak.maria@t-email.hu címen, a fenti elérhetőségeimen, vagy számítógépen keresztül a Skype program (novak22) segítségével beszélgethetünk, konkrét megrendeléséhez a szükséges adatlapot kérésére elküldöm címére.
Amennyiben tanácsadással egybekötött grafológiai
gyorselemzést szeretne készíttetni, személyesen is felkereshet előzetes időpont
egyeztetés után Zalaegerszegen.
Megköszönve érdeklődését, üdvözlettel:
Novák Mária
grafológus és írásszakértő, pedagógus, felnőttképzési szakértő
Megjelent cikkeim,
tanulmányaim, könyvek jegyzéke (oldal
alján letölthető anyagok, vagy kérje e-mailben):
Zalai
Hírlap
Hétfőnként az Életmód rovatban személyiségkép, melyek a
Zalai Hírlap internetes oldalán is olvashatók
GrafoMÉDIA Magazin
I.
évf., 2.szám: A kisiskoláskor bemutatása, egy kisfiú személyiségrajza
II.
évf., 1-2.szám: A kisiskoláskor bemutatása, egy kisfiú személyiségrajza
II.
évf., 3-4. szám: A kisiskoláskor bemutatása, egy kisfiú személyiségrajza
Nemzetközi
Grafológiai Szemle
I. évfolyam 2003-2004. 1. szám: Kossuth Lajos
személyisége kézírása alapján
Grafo-Magazin
2003.
4. évf. 2. szám: A számok, mint szimbólumok
2003.
4. évf. 3. szám: Gondolatok a grafológiáról és más tudományokról
2004.
5. évf. 3. szám: A hamisítóvá válás pszichológiai háttere
2004. 5. évf. 3. szám: Segédeszköz – írások
összehasonlítására – Mechanikai grafológia
2004.
5. évf. 3. szám: Deák Ferenc személyisége a grafológia tükrében
2004. 5. évf. 3. szám: Albert Bandura
2004.
5. évf. 4. szám: Jin és Jang energiák és megjelenésük a kézírásban
2004.
5. évf. 4. szám: Autogram Jáksó - ”só” (elemzés társszerzőként Gyulai
Zsuzsával)
2004. 5. évf. 4. szám: Tipológia - jellemvonások tana –
Hippokratész- Galenosz – Pavlov
2005.
6. évf. 1. szám: Bljuma Vulfovna Zejgarnyik* (1900-1988)
2005. 6. évf. 2. szám: Michel de Nostre-dame
2005.
6. évf. 3. szám: Holisztikus grafológia
Grafológia
VIII.
évfolyam, 2002/12. szám (91.): Levelek a frontról Szimbólumok üzenete
IX.
évfolyam, 2003/ 8. szám (99.): A számok,
mint szimbólumok
X.-XI. évfolyam,
2006/12-2007/1. szám (139.-140.): Körkérdés Látható-e a jövő a kézírásban? (8.
válasz)
XIII.-XIV.
évfolyam, 151-152. szám 2007. december – 2008. január: „Több szem többet lát?”
(3. elemzés) egy 9 éves kislány kézírásának elemzése
XIV. – XV. Évfolyam, 163-164. szám 2008. december – 2009. január: „Több szem többet lát?” 3. elemzés Mata Hari kézírásának elemzése
Zalai Napló
2003. december 17. VI. évfolyam 23. szám: Deák Ferenc
személyisége a grafológia tükrében Rágódó ember, illúziók nélkül
Könyv:
2008. szeptemberében Magánkiadásban megjelent Novák Mária:
Személyiségtulajdonságok vizsgálata - A kreativitás megjelenése a kézírásban
(ISBN 978-963-06-4309-2)
2007. decemberében Magánkiadásban megjelent „A grafológia
holisztikus megközelítése (Előadás-jegyzet) (ISBN 978-963-06-3637-7)
200 éve született Kossuth Lajos személyisége kézírása
alapján in.: Simon Dezső: Kossuth Lajos a forradalmár, elnök, kormányzó és
bujdosó, 2005. (ISBN 963 03 5124)
2005. augusztusában a Ramorg Kft. kiadásában „Grafológia
História és doktrína (Nem csak vizsgára készülőknek)” (ISBN
963 218 361 4).
Egyéb:
Az elektronikus kommunikáció
A filozófiai rendszerek szimbólumai
A szorongásról
Verebes István kézírása a grafológia tükrében
Ilyés Róbert kézírása a grafológia tükrében
Egy évnyitó
margójára (Múlt és jövő)
(Megjegyzés: A
lap alján letölthető dokumentumokat talál)
Szakmai
szervezetek, melyeknek tagja vagyok:
Magyar Írástanulmányi Társaság 2000.-től
Magyar
Szakképzési Társaság Grafológiai Tagozata 2002.-től
Grafológusok
és Írásszakértők Országos Szövetsége 2003.-tól
Mai
Magyar Írásszakértők Tudományos Társasága 2004.-től
Zala Megyei Mentálhigiénés Egyesület 2005.-től
Európai
Íráselemzők Rezonometriai Szövetsége 2006.-tól
Magyar
Közigazgatási Kar Zala Megyei Szervezete 2003.-tól
Zala
Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008.-tól
Milyen napjaink kézíráselemzése? Mit
„olvas ki” a grafológus a kézírásból, gyermekrajzból? Milyen tükörképet mutat a
kézírás készítőjéről? Megtudhatja, ha megrendeli szolgáltatásaim valamelyikét.
Merjen szembenézni Önmagával! Írjon bátran bármiről, tegye fel kérdéseit.
Várom megrendelését! Megrendelőlap
letölthető: http://www.xn--novkmria-bzac.hu/megrendelolap1.pdf
Írásmintára
vonatkozó követelmények a grafológiai rövidített vagy teljes személyiségkép
készítéséhez. http://www.xn--novkmria-bzac.hu/irasminta.htm
Kíváncsi?
Érdekli? Grafológiai elemzés: rövid határidő, kedvező ár!!!
Írásszakértői szakvélemény: rövid határidő, megbízható munkavégzés,
kedvező ár!!!
Rendelje meg könyvemet, jegyzetemet, melyek érdekes
olvasmányt jelenthetnek Önnek, vagy odaajándékozhatja grafológiával foglalkozó
szerettének!
Zalai Hírlapban írták http://www.zalaihirlap.hu/kozelet/20061009_konyves_vasarnap
Jelentkezzen a GRAFO-NOVA KFT
képzéseire http://www.xn--novkmria-bzac.hu/grafonova.mht
OKJ-s grafológus képzés! Kérjen jelentkezési lapot!
Tekintse meg a Képtáramat a www.grafologus.mindenkilapja.hu oldalon
Ha olvasni támadt
kedve, ajánlom Önnek az általam publikált, alább letölthető dokumentumokat:
Kossuth Lajos személyisége
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/cikkek/KossuthLajos.mht
Segédeszköz - írások összehasonlítására -
Mechanikai grafológia
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/cikkek/szabadalom.doc
Tipológia - jellemvonások tana -
Hippokratész - Galenosz - Pavlov
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/cikkek/Tipo.doc
Bljuma Vulfova Zejgarnyik (1900-1988)
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/cikkek/zejgarnyik.mht
Michel de Nostre-dame
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/cikkek/Michel%20de%20Nostradame.doc
Az elektronikus kommunikáció
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/cikkek/elektronikuskommunikacio.mht
A filozófiai rendszerek szimbólumai
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/cikkek/Filozofiairendszerekszimbolumai.mht
A szorongásról
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/cikkek/A%20szorongasrol.mht
Verebes István kézírása a grafológia
tükrében
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/konyvtar/Verebes.mht
Ilyés Róbert kézírása a grafológia
tükrében
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/konyvtar/IlyesRobert.mht
Egy évnyitó margójára (Múlt és jövő)
http://www.xn--novkmria-bzac.hu/emlekezes.mht
Figyelem! A tanulmányaim és cikkeim szerzői jogi védelem alatt
állnak, ezért felhasználásuk esetén kérem szíveskedjen értesíteni,
valamint a
pontos hivatkozást feltüntetni.
Köszönöm, hogy
megtisztelt érdeklődésével, és végigolvasta az oldalt.
frissítve: 2010. március 04.-én